A Pure Fashion Alapítvány április 28-án, illetve 29-én apa-lánya napokat szervezett Veszprémben és Budapesten.

 

A Pure Fashion program célja teret, eszközöket és megtartó közösséget adni a fiatal (14–16 éves) lányoknak helyi, regionális és országos szinten egyaránt, hogy a keresztény értékek mentén felfedezhessék női hivatásuk szépségét és a vele járó felelősségüket is a társadalomban.

„Az apa-lánya nap egy különleges alkalom arra, hogy a távolságból közeledés, az elzárkózásból nyitás születhessen az egyébként sokszor viharos életszakaszban, amelynek nehézségeit a szülők is megélik – mutatott rá Bárányos Edit, a program szakmai felelőse. – Azt tapasztalom, hogy az édesapák hajlamosak elbizonytalanodni azokban az értékekben, amelyeket a kamasz lányuk látszólag ellök magától, hogy újakat keressen helyette. Fontos tudni, hogy mindez egy természetes folyamat része, és ami a végén marad, az a szilárd minta és kötelék, amit egy apa adhat a felnőtté váló lányának."

Április 28-án a második éve működő veszprémi Pure Fashion csapat tagjai és édesapáik vettek részt a programon, mely során lehetőségük volt meghitt közegben együtt lenni, beszélgetni, egymást akár jobban megismerni. Másnap a budapesti másodéves csapat résztvevői töltötték együtt a délelőttöt édesapáikkal.

A néhány órás programot a csapatok koordinátorai és Hangódi Dóra, a program lelkivezetője tartotta, aki előadásában hangsúlyozta: ajándékok vagyunk egymás számára és feladatunk ennek az ajándéknak minél jobb megismerése és értékelése.

A Pure Fashion program magyarországi elindulásának tizedik évfordulója alkalmából szervezett jubileumi programsorozat második, felnőtteknek szóló előadása május 10-én, 18 órakor lesz a D18 kávézóban (Budapest, 1066 Dessewffy u. 18-20.) A kerekasztal-beszélgetés címe: Bennünk élő istenképek. További információ a Pure Fashion Alapítvány honlapján.

Forrás: Pure Fashion Alapítvány / Magyar Kurír

Fotó: Hegedűs Márton